2 hét telt el. 2 hét telt el azóta, hogy Natasha Alexander járnak. Az osztály előtt be is jelentették, de fele mondandóra nem figyeltem. A facebook státusza is Alexandernek, kapcsolat. A szüleimnek elmondtam, hogy mi történt, és egyből elkezdtek aggódni, hogy fáj én meg vállat vonva felmentem a szobámba. Úgy látszik kemény két napig tartottak az "érzelmeim'' Alexander iránt. Mert most, hogy Natashaval jár nem nagyon zavar. De a jó hír hogy lett egy legjobb barátom. Dorian. Mindig meghallgatott és legjobb barátok lettünk. Szóval. Ja és. Végre visszatérhetem a szerelmeimhez. Az animéhez és mangához. Awww. Már hiányzott a délutáni anime nézés. És végre újra visszatértem a rajzoláshoz. De a suliban semmi nem változott.. Ugyan úgy szekálnak. Nem zavar. Továbbra sem. Megvagyok Doriannal akivel akár hol vagyok mindig meghallgat. Nem úgy mint Alexander. Nem ez a lényeg. Hanem. Hogy. Holnap. Van. A. SZÜLINAPOOM *-* 16 leszeek *--*. Már este van és még mindig nem bírok aludni.
22:54.
Már pizsiben csapatok úgyhogy bedőlök az ágyba és inkább ott várom az éjfélt.
23:59
Elég fáradt vagyok, de ki kell bírnom.
0:00.
Már szinte lecsukodott a szemem amikor csipogásra leszek figyelmes. Érdeklődve nézzem meg az üzenetet. 0:00-kor jött üzenet... Alexandertől. Három rövid szó volt, de így is egy remény csillantam meg bennem: Boldog szülinapot Sasha! Aztán egy újabb csipogás. A következő üzenet Doriántól jött pár másodperccel később, de még mindig 0:00-kor. Neki is három rövid szó és egy smily hozzá, de ezen csak elmosolyodtam: Boldog szülinapot Sasha! ^^
Örülök, hogy legalább gondolt rám. Még mindig mosolyogva mentem vissza az üzeneteimhez ahol ismét megláttam Alexander üzenetét. Ezen elkomolyodtam. Inkább letettem a telefonom. Pár perc után aludtam is.
Hol vagyok?
Egy olyan világban ami minden szivárványos?
Alexander?
És ott állt.
Elkezdtem felé futni és még mindig mosolyogva az ölébe akarok ugrani. Ekkor átváltozik Doriana én meg lihegve felkelek.
Csak egy álom.. a rohadt üzenet mindent felkavart. Miért kellett nekem üzeni-e? Van barátnője. Lehet még mindig szeret. És próbál féltékennyé tenni. Mint az animékben..
- Nem - ráztam meg a fejem. Soha nem voltam féltékeny Natashara és nem fogok csak úgy Alexander karjaiba rohanni. A telefonómért nézzek.
6:55.
Még van időm. Picit rendbe szedem magam. Kikászálódok az ágyból és elindulok a fürdőbe. Anyuékat nem hallom így valószínűleg ma korán elmentek.  Amint megláttam magam a tükörbe nem kaptam tőle szívbajt. Megkerestem a fésűt és megfésülködtem. Hmmm.. hullámos lett. De jó. Felmentem a szobámba és néztem valami jó kis ruhát. Szoknyát soha életemben nem vettem fel.., de lehet kivételt teszek. Megnéztem amiket anya vett nekem mondván jól áll.
Hmmm.. nem olyan rossz.
Kék színű egybe részes a combomig ér. De ez tényleg nem ez én stílusom. Nem baj. Szülinapom van meg kell tennem. Fel veszem és megnézzem hogy áll. Nem nézzek benne rosszul ki.

Egy darabig forgok benne aztán a cipőimet nézzem. Hmmm. Sok közöttük a magassarkú, de tuti, hogy nem veszek. Keressek valami normális sport cipőt és elindulok. 
Amikor odaértem a sulihoz mindenki megnézett. De ez nem az a tipikus "Juj, hogy nézz ki ez a lány", hanem a "Jaj, de csinos ez a lány" tekintett. Honnan tudom? Az anime azért csodákra képes. Így indultam befelé a suliba. A tekintettek a suliban sem múltak el. Szememmel Doriant kerestem. Meg is találtam. El kezdtem felé integetni. Nem vett észre. Próbáltam közelebb menni hozzá. Ekkor megláttam mellette a lányt. Érdeklődve vettem le a kezem. Jól elvoltak.. nevetgéltek meg minden. Cukik voltak örülök hogy talált valakit ^^.  Mosolyogva mentem az osztályom felé. Egy ideig hagyom most Dorian-t hadd legyen el. Benyitottam az osztályba. Szokásosan mindenki felém fordult. Azt hittem, hogy megint senki nem köszön. Ehelyett az osztályom (fiú része) csillogó szemekkel köszönt nekem. Biztos csak a ruha teszi. Natasha is érdeklődve figyelt engem. A lányok is köszöntek volna, de Natasha rájuk nézet. Így inkább csöndbe maradtak. Ekkor észrevettem Alexandert. Meglepődést láttam a szemén. De aztán elkomolyodott.

Elindultam a helyemre. Az osztály minden lépésemet követte. Holnapra úgy is újra nem kívánatos leszek. Amint leültem elő vettem a mangám és az osztálytársaim tekintetére ellenére is bele tudtam merülni. Csöngetésre letettem. Mint egy szokásos nap.
Az órák villámgyorsan teltek körülbelül kettőt pislogtam és már vége volt a napnak. Persze senki nem köszöntött kivéve Dorian-t aki elkapott egyszer és boldog szülinapot kívánt. :)
Már a kapunál voltam amikor a vállamon kezet éreztem. Azt hittem Dorian az, így mosolyogva fordultam oda. De nem ő. Alexander volt. A keze még mindig a vállamon volt így egy jó irányzott mozdulattal lesöpörtem a kezem.
- Mit akarsz? - kérdeztem cseppet sem jó indulatúan.
- Beszélhetnénk? - kérdezte ügyet sem vetve az én hangnememre. Beszélnem kellene vele tisztázni a dolgokat.
- Tőlem - vontam meg a vállam.
- Jó. Ahhoz az étteremhez ahol régebben voltunk? - mosolygott.
- Ühü. - a kezét nyújtotta felém, de én zsebre vágtam a kezem. Most nem nézhetek animét, mert ezzel a gyerekkel kell dekkolnom a maradék időm. Remek. Csöndben mentünk egymás mellett én próbáltam vigyázni a ruhámra. Az idő csigalassúsággal telt nem úgy mint a suliban. Mire odaértünk egy örökké való időnek tűnt. Mikor kinyitottam előttem az ajtót, de én csak becsörtettem rajta. Szórakozottan nézett rám.
- Szóval. Mit akarsz? - tértem rá a témára amint leültünk.
- Semmit nem változtál. - nézz rám mosolyogva. Összeráncolt homlokkal ránézzek. Nem is ismert ezelőtt.
- Hogy érted...?
- Sasha látom rossz az emlékezeted. Nem emlékszel rám? Óvodában én voltam ''a barátod'' - még mindig mosolyog. Egy ideig még nézzem aztán koppan egy nagyot. Hiszen..
--Vissza óvodába--
Óviba nagyon kihúzó volt így próbáltam rajta segíteni. Mindig vele lógtam meg minden. Legjobb barátunk lettünk. És ekkor eszembe jutott. Én már csókolóztam. Alexander elcsalogatott egy ''titkos'' helyre a szülinapomon és ott megtörtént. És a ''barátom" lett. Aztán külön suliba kerültünk. Nem sokat hallottam róla csak facebookon láttam mit csinál és szomorúan vettem észre, hogy én már teljesen kiestem az életéből. Sokkal menőbb volt, mint az óvodába.
----Vissza az étteremhez---
És most itt ülök vele szembe 16. szülinapomon és próbálom emészteni a dolgot. Aztán elmosolyodok. Felállok. Érdeklődve követ a szemével.
- Tudod az az Alexander akit én óvodában ismertem más volt. És most vissza kaptam egy másikat. Egy seggfejet. - a végére még mindig mosolygok és kimegyek.

- ÁÁÁÁ EZ MII? - üvöltöttem kikelve magamból. Fogat mosni készültem amikor is ott volt, egy tükör és hát megláttam a hajam. És izé. Hát rosszabb volt mint egy szénaboglya.

- NEM-NEM-NEM HOL A FÉSŰŰŰ? - a szüleim szerencsére nem voltak otthon így inkább magamnak (meg a szomszédoknak) ordibáltam. Elkezdtem a fürdőben keresni. Semmi. Nappali. Semmi. Végül (nagy nehezen) legnagyobb idegességemben megleltem a fésűt. Felkaptam és elkezdtem fésülködni. Igen ám, de a hajam sehogy se akart úgy állni ahogy akartam volna. Nem baj. Nem érdekelt, hogy fáj addig cibáltam míg végül valamit sikerült ki hoznom belőle. Alexander elvileg ki jön értem. Nem állhat így a hajam. 

                             
Izgatottan öltöztem fel. Igaz, hogy ősz van, de még meleg, ezéért: kopott farmer, hosszú ujjú szürke póló éés szürke cipő. Én meg a divat nem nagyon jövünk ki egymással. Már indultam volna el amikor megtorpantam. Mi van ha el sem jön? És ha ez olyan lesz mint a "szomorúbb" animékba? Hogy a lányt a sarkon kinevetik miközben ő ott várja élete szerelmét. Én nem így járni. Elkezdtem fel alá járkálni. Már lassan elfáradtam a sok jövés menéstől amikor csengetésre leszek figyelmes. A szívem hangosan dobog, ahogy lassan elindulok a kapu felé. És meglátom Őt. Csupa nagy betűvel. Alexandernak megint fel volt zselézve a haja. Fekete kapucnis pólóban volt a gatyája, kékes farmeres. De ahogy rásütött a nap. Awww. Lazán ácsorgott kapuknál. A telefonját nyomogatta. Annyiiira jó lenne ha ő is animézni csak sajna ő kis korában nézett animéket. Tényleg.. Milyen lehetett a kis Alexander? *-*
- Szia. - köszönik neki. Próbálom én is lazára venni a figurát.
- Á szia Sasha. Örülök a találkozásnak. - odahajol hozzám gondolom azért, hogy megpusziljon, de elhajolok. Csodálkozva, de mosolyogva fogja meg a kezem így elindulunk. Lassan rosszabb mint egy shoujo manga. Egészen a suliig csendben volt. Legalább is én nem mertem szólni. Ennyire zavarta volna, hogy elhajoltam? Ezen rágottam a suliig. Ott elengedte a kezem és se-szó se beszéd elment. Tudtam, hogy nem gondol semmit komolyan. Még mindig nevetség tárgya vagyok, persze, hogy nem mutakozhat velem... Lehajtott fejjel indultam el én is a suli felé. Annyira elvoltam foglalva a saját problémámmal, hogy nem vettem észre az előttem lévő emberkét így neki mentem. Felnéztem. Idősebb srác.
- Öm bocsánat - fordultam volna el amikor a vállamon éreztem a kezét.
- Valami baj van? - kérdezte őszintén rám nézve. Valaki engem kérdezett?
- Nem tényleg semmi bocsi hogy neked men-
- A nevem Dorian - és szó nélkül elkezdett húzni nem tudom hova. Próbáltam ellenkezni, de erősen fogott szóval hagytam.
A suli egyik nyugis részén voltunk és elmondtam neki mindent. Rendes srácnak tűnt nem úgy, mint a többiek.
- Szóval most teljes zűrzavar van a fejemben. - fejeztem be. Dorian elmélázva rám néz és.. elneveti magát? Hééé. Én kiöntöm szívem lelkem ő meg kinevet!

- Bocsi, de ez azért elég vicces. Jó az összetört szemüveg nem, de attól függetlenül... Értem, hogy miért nem mutatkozik veled. Ennyi jel után rájönni.. - az utolsó mondatot már inkább motyogta. Értetlenül néztem rá.
- Milyen jelekre gon- - a hangomat a csengő szakította félbe. Dorian feltápászkodott hirtelen megfordult és ennyit mondott, de nekem ettől is megállt a szívverésem:
- Szeret téged - és elment. Automatikusan felkeltem én is. Az agyam viszont folyamatosan kattogott. Szeret engem..?
A folyosón már senki nem volt így kénytelen voltam begyorsítani. A terembe benyitva már a tanár is benn volt. Alexander pedig már nem mellettem ült.
- Sasha legközelebb ne késs ennyit - szólt rám a történelem tanár. 
- Bocsánat - motyogom és értetlenül ülök le. Körbe nézzek, hogy hol ülhet Alexander. És ekkor meglátom.. Natasha mellett. De nem is az a legrosszabb. Hanem, hogy egymás kezét fogták.. A könnyeimmel küszködve figyeltem a tanárra.
Ezek szerint Dorian tévedt. Nem engem szeret. Soha nem szeretett. Csak kihasznált. Ő Natashá-t szereti..
Igen bele kell törődnöm, hogy nálam is vannak szebb lányok és érdekesebb lányok. Így csak elmosolyodtam. 

OFF
Szijjasztook! ^^
Nem régibben nézegettem blogokat, és eldöntöttem, hogy én is csinálok ilyen trailer félét :D
Remélem tetsziiik ^^
https://www.youtube.com/watch?v=j8NgbVYIDJY&feature=youtu.be

- Figyel. Ne foglalkozz ilyenekkel. Szólj a szüleidnek, hogy minél hamarabb megjavítjátok oké? Meghívlak egy ebédre.
- De nincs nálam pénz-
- Mondom meghívlak. Ne hogy vissza fizesd. Van egy új étterem a környéken. Gyere megmutatom - megfogta a kezem és elindultunk. Most már tisztára shoujo mangában éreztem magam. A főszereplő lány bele szeret az újonnan ismert fiúba aki az osztály legmenőbb sráca. A lány reménytelenül szereti. Hmmm. És ha ő is szeret? Bár ennek annyi az esélye mint, hogy a kutyák elkezdjenek beszélgetni. Az az ölelés meg a vigasztalás az csak baráti. De amikor Natasha megkérdezte, hogy tetszek-e neki akkor azt mondta..

Nem. Biztos csak azért mondta, hogy végre leszálljon róla. Ránéztem Alexanderre. Néha úgy szeretném tudni mi van fiúk fejében.
Kész káosz ez a mai nap. Ahelyett, hogy otthon ülnék és a szokásos időtöltésemet csinálnám itt vagyok az osztály leghelyesebb srácával kéz a kézben. Nem normális nap.

Odaértünk az étteremhez. Nem valami puccos.

Normális ha 2 adag rántott húst ettem? Éhes voltam. Utána még desszertet is tudtam enni. A shoujo mangákban meg animékben teljesen normális, de a való életben...

Hazafelé menet is kéz a kézben voltunk. Az emberek azt hinnék egy pár vagyunk. 

- Á szóval itt laksz - mire teljesen elvörösödtem. Alexander észre vehette, mert gyorsan közbe szólt.

- Úgy értem szép házban laksz - megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ekkor valami okból odahajolt hozzám és megpuszilta a fejemet..

- Holnap érted jövök.

Aztán elment. Én meg ott álltam életem legzavarosabb napján és Alexandert néztem ahogy lassan eltűnik. Egy ideig még néztem aztán bementem. Szerencsére anyuék nem voltak otthon így egyedül voltam a gondolataimmal. Most akkor szeret? Vagy még mindig vigasztalni próbál? Elővettem a szemüvegem (már ami maradt belőle). Hát ebből egy új szemüveg lesz. A szemüvegemet zsebre vágtam és felmentem a szobámba animét nézni. 

Kivételesen nem kötött le. Engem!

Egy vérbeli otakut!

Nem csak az volt a gond, hogy akár hova néztem csak őt láttam. Ezért elkezdtem őt rajzolni anime karakterként, de a többi homályos.

Arra ébredtem, hogy anya szólogat.

- Sasha! Sasha! Hahó! - felnéztem. A rajz lapon feküdtem.

- Na végre, hogy felkeltél. Szokatlan tőled, hogy délután elalszol. Ilyenkor szoktad azokat az animéket vagy miket nézni. Mit rajzoltál? - kíváncsiskodott anya. Gyorsan eltakartam.

- Ööö semmit még nincs kész.. - erre felvonta a szemöldökét. 

- Sasha..nincs lázad? Délután alszol és nem fejezzed be a rajzod. Csak nem..? - értetlenül néztem rá. Közelebb hajolt.

- Csak nem fiú van a dologban..? - suttogta anya. Szerintem elpirulhattam, mert anya elégetett arcot vágott.

- Tudtam! Mesélj, hogy nézz ki?

- A neve Alexander és - mindent elmondtam neki. A megérkezéstől a szemüvegemet (kapok majd újat) és, hogy nem tudom, hogy szerettem-e. 

- Sasha. Ha így beszélsz róla..jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam tetszik neked.

- De neki én nem. 10000% - erre csak egy pillantást kaptam.

- Na, de megyek is apa mindjárt hazaér. Meglepem sütivel. Vacsorára gyere le. - már majdnem kin volt amikor megkérdezte.

- Elmondhatom neki? 

- Persze - mosolyodtam el.

- Juppii - ugrándozott mint egy kisgyerek. Becsukta az ajtót. Aki nem ismerné anyát nem tudja, hogy milyen szokott lenni. Hátra dőltem az ágyon és elképzeltem magam és Alexandert egy shoujo mangába.

Az évnyitón nem voltam semmi érdekes. Leszámítva Alexandert aki a napsütésben eszméletlen jól nézett ki. Minden lány álma ilyen pasi és mellettem ül. Hihi. Tisztára mint egy shoujo manga. Ebben annyi a különbség, hogy én nem fogok vele összejönni, mert Natashaék biztos mesélni fognak neki, hogy kerüljön engem messziről. Vagy inkább elcsábítja előlem. Natasharól annyit kell tudni, hogy első nap megjelent magabiztosan és egyből minden lány az ő barátja akart lenni. Hmmm.. Vajon hol olvastam ezt? Natashának könyöke végéig érő haja van szeme zöld, de így is pasik ezrei ugornának érte kútba. Ezért hívom őt már csak "méhkirálynő-nek''. Szememmel Alexandert kerestem. Tisztázni akartam vele a kézfogást. Amikor megláttam (nagy nehezen) hatalmas csalódás volt. Natasha mellett lebzselt akin látszott, hogy meg akarja szerezni. Nem láttam Alexander arc kifejezését, de tudtam, hogy nézz rá. Sejtettem, hogy túl késő. Egy darabig még néztem őket aztán inkább elfordultam, mert könnyes lett a szemem és az igazgató elkezdte a beszédet.
A duma a szokásos volt, így nem is nagyon figyeltem. Inkább azon járt az eszem, hogy vajon tényleg szerettem-e Alexandert vagy csak a külseje miatt. Ekkor egy kezet éreztem a kezemen. Hátra néztem. Alexander állt mögöttem és az én (!!!) kezemet fogta. Nem értem. Mi lehet Natashaval? Körbe néztem. Ekkor megláttam Natashat ahogy a barátnői vigasztalják. Összetörte volna Natasha szívét? Egy sokkal menőbb lánynak és szebbnek? Mit akar tőlem. Ezeken gondolkodtam míg végül az igazgató be nem fejezte a mondanivalóját. Alexander továbbra sem engedte el a kezem. Amikor elindultak az osztályok és mi is akkor már elengedte. Biztos nem akar olyannal mutatkozni mint én. Mit akarhat egy ilyen srác egy ilyen lánytól? Még soha nem beszéltem vele. Szerintem meg se jegyezte a nevem. Az osztályban a szokásos hangulat volt. Vártuk Kati nénit ( az osztályfőnökünk neve) Leültem a helyemre és mangát olvastam. A manga rengetegszer megnyugtat. Ilyenkor teljesen kizárom a külvilágot. Ezért nem tűnt fel, hogy Alexander engem szólítgat. Csak akkor amikor picit megbökte a mangám.
- Hm? - láttam rajta múlatja a helyzet.
- Látom nagy manga rajongó vagy. Én is szerettem a mangákat amikor Amerikában voltam gyűjtöttem őket. Animét is szoktam nézni néha. Látom te egy vérbeli otaku vagy. - vigyorgott nekem meg leállt a szívverésem. Mangát gyűjtött..? Nézz animéket..? Tudja, hogy kell kimondani azt, hogy otaku...?
- Öm.. örülök neki. Igen nagyon szerettem a mangákat általában shoujo-t olvassok. Néha shounen ai-t. Jaj bocsáss meg. Nem tudod mit a jelent. A shoujo az a fiú lány a shounen ai pedig a fiú-
- De tudom mit jelent kisebb koromban utána néztem mi mit jelent. Én inkább az akciókat kedvelem. Van kedvenc animéd?
És így beszélgetünk míg Kati néni félbe nem szakított minket.
Osztályfőnöki is a szokásos volt. Kati néni ledarálta az órarendet meg milyen szakkörök vannak (személyes kedvenc szakköröm a manga/anime.. amiben egyedül vagyok mert én alapítottam) és elmondta a tanárokat akik szintén nem változtattak, meg jobban kellene tejesítenünk blablalbala. A végére elfáradt a kezem. A csöngetés mentett meg minket. Általában első nap mindig rövidebb így korán hazamehetek. Felkeltem közben a csuklómat forgattam. Már majdnem kin voltam amikor Alexander mögém lépett.
- Hé Sasha ne kísérjelek haza? - kérdezte a maga módján lazán.
- Hát nem tudom merre laksz.
- A sulitól nem messze. A sport utcában.
- Jéé én is.
- Akkor hazakísérhetlek? :)
- Öm persze. :D
Már kinn voltunk a suli kapun túl amikor valaki nekem jött én meg elestem. Hasra. Alexander meg ezt mind látta. A szemüvegem elrepült (azt előzőleg nem írtam le, de mint otaku lány természetes, hogy a sok animétől romlott a szemem ezért kell szemüveg). Már nyúltam volna érte amikor rálépett egy magas sarok. A szemüvegem!! Felnéztem. Natasha állt és büszke mosollyal nézett maga elé. Én meg elkezdtem sírni. Általában levegőnek néznek nem pedig megaláznak mindenki előtt.

- Ekkor balféket. És Alexander ez a szerencsétlen tetszik neked? - mire az egész suli felnevetett (már aki ott volt). Félve Alexanderre néztem.
- És ha igen? Jobb mint az olyan baromarcúak mint te. - mondta mire elkezdtek húzni.
- Hah. - és eltipogott. Szipogva néztem Alexanderre.
- A-arigato - remélem érti. Elmosolyodott. A kezét nyújtotta megfogtam és felhúzott. De nem, hogy elengedett volna. Megölelt. Annyira megdöbbentem, hogy a sírást is abbahagytam. Így voltunk egy ideig amikor elengedett.

Folytassam? 

1. fejezet

- Hmmmm.. - gondolkodtam hangosan. Éppen animét néztem a kedvencemnek megjelent az új része. Éppen ott tartottam, hogy a főszereplő azt mondja a lánynak, hogy szeretlek. Tipikus. Aztán megcsókolják egymást és itt vége lett az animének. Pff.. Mennyire könnyű lehet a lánynak. Nekem mint otaku girl nincs valami könnyű életem. Az osztálytársaim szekálnak csak, mert a szobám tele van animés poszterekkel, magazinok helyett mangákat böngészek. Nehéz az élet. 15 évesen főleg amikor az ember lánya 10.-be megy és még mindig nincs barátja. A legtöbb lány már csókolózott is, de én csak animékből sejtem milyen. Meg onnan szerzem az ideálom. Szóval nem vagyok szerelmes. A szüleim folyton nyaggatnak, hogy ne csak az animékhez beszéljek, hanem éljek normális életet, de nem érdekel. A nyári szünet utolsó napját is a gép előtt gubbasztva töltöm. Már minden össze van pakolva holnapi napra kész. Rápillantok az órámra. 

2:00.
Ideje lefeküdni. Kinyomom a gépem és bedőlök az ágyba. Ágyam olyan mint egy otakus lányé. Holnap megint kezdődnek a szekálások. Pár perc után már aludtam is.

Jó reggelt Sasha ideje felkelni! - szólt az órám mellettem anime hangon. Na igen erre is elég sok pénzt spóroltam, mert a szüleim nem akarnak venni nekem ilyen "vackokat". Ők nem értik. Hulla fáradtan feltápászkodtam. Lementem reggelizni. Senki nem volt már otthon. Biztos, már elmentek. Anyáék azt szeretnék, hogy valami normális melóm legyen ne pedig mangaka legyek, pedig nem rajzolok rosszul. Ezt a szüleim is beismerik. Na mindegy. Leveszem a gabonapelyhet és gyorsan befalom a reggelit. Nem mintha nem lenne időm, de szeretnék készülődni. Megkerestem az évnyitós ruhám (fekete gatya, fehér póló, fekete cipő) beállítottam a hajam (a hajam a vállamig ér tehát nem olyan hosszú). És készen voltam. Felkaptam a táskám (ami szintén tele van anime karakteres matricával) és elindultam. Szép nap volt. A madarak csicseregtek a szél is fújt. Szép komótosan mentem, de mindig most is hamar odaértem. Soha nem volt egy barátom se, de én mindig meg voltam a saját kis világomba. Mint ahogy sejtettem megint mindenki engem nézett. Gyorsan beslisszoltam. A suli semmit nem változott. Ugyan olyan ütött-kopott. Ja és rajzszakos suliba járok. Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem a bámuló elsősöket. Már megszoktam. Mindig mindenki megbámul a táskám miatt. Nagyot sóhajtottam és elindultam a szekrényemhez. Ott beraktam minden feleslegest kivettem néhány mangát és irány az osztály.
10 a. Az ajtó előtt vagyok és latolgatom, hogy bemenjek-e, de mivel muszáj ezért benyitok. Az osztály se változott sokat. Mivel miénk a rajz terem ezért mindig mi nyerünk osztály díszítéseken. Nekem bezzeg egy rajzom se kerül fel soha csak, mert animések, de a menőbb lányoknak már igen. Rám néztek aztán leesett nekik, hogy ki vagyok szóval még köszöni se köszöntek így én se köszönök. Leültem az első padra és kivettem az egyik mangámat és azt olvastam szünetben.
7:55.
Már mindenki bent van. Nem nagyon törődök velük. Ekkor a fülemet megüti a lányok visító hangja. Általában nem figyelek rájuk, mert Twillight-ról szoktak csevegni meg az új fiú badákról, de most másról volt szó.
- Hé tudtátok, hogy egy új srác jön az osztályba? - suttogta Natasha a lányoknál a ''méhkirálynő"
- Igen szerintetek helyes? - kérdezte Lara. 

- Persze, hogy helyes Lara ne beszélj butaságokat. - ekkor rám nézett. Ajajj. Túl sokáig bámultam rájuk.
- Mi van okatu vagy mi lány? Talán nem köt le a buta képregényed? - oltott le. Mindenki felnevetett. Szó nélkül inkább visszafordultam a mangámhoz. Még egy ideig olvastam amikor csöngettek .Csalódottan tettem el a mangámat. Az ofő vidáman nyitott be az osztályba.
- Sziasztok! Képzeljétek lesz egy új osztálytársatok a neve Alexander. Viselkedjetek vele rendesen. Mindenki susogni kezdett a padtársával kivéve én, mert engem nem nagyon érdekelt és nem tudtam kivel.
- Gyere beljebb - szólt az ofő és a srác bejött. Elakadt a lélegzetem a szívem hevesen vert a torkom kiszáradt. Alexander kb egy magas velem haja fel van zselézve és izmos teste van. A szeme türkizkék és most az osztályt fürkészte.
- Ülj le Sasha mellé. - szólt az osztályfőnök. Jaj ne. Mindenki rám nézett majd rá. Irigykedő pillantásokat kaptam. Nyeltem egyet. Alexander szépen komótosan leült mellém és elő vette a füzetét. Én meg lányos zavaromban a kezemet tördeltem. Ilyen lenne az első látásra szerelem? A mangákba más volt. Alexander látta, hogy zavarban vagyok és elmosolyodott. De még, hogy wow.
- Mesélj picit magadról. - szólt neki az ofő. Lazán felállt és kiment a táblához.

- Sziasztok a nevem Alexander Amerikából jöttem. Remélem betudok illeszkedni - a hangja mély bársonyos. A végén kacsintott amire a legtöbb lány elkezdte magát legyezni. Csak én nem. Én továbbra is a kezemet tördeltem.
- Köszönjük. Gyerekek menjünk le az udvarra lassan kezdődik az évnyitó. - feltápászkodtam és hirtelen egy kezet éreztem a kezemen. Lassan oda fordultam és láttam, hogy Alexander keze van ott. Vigyorgott. El akartam rántani a kezemet mint ahogy szoktam, de nem tudtam. A szívem hevesen vert. Végül elengedte a kezem. Én meg majdnem összerogytam. Inkább elslisszoltam.