Otaku lány.

Az évnyitón nem voltam semmi érdekes. Leszámítva Alexandert aki a napsütésben eszméletlen jól nézett ki. Minden lány álma ilyen pasi és mellettem ül. Hihi. Tisztára mint egy shoujo manga. Ebben annyi a különbség, hogy én nem fogok vele összejönni, mert Natashaék biztos mesélni fognak neki, hogy kerüljön engem messziről. Vagy inkább elcsábítja előlem. Natasharól annyit kell tudni, hogy első nap megjelent magabiztosan és egyből minden lány az ő barátja akart lenni. Hmmm.. Vajon hol olvastam ezt? Natashának könyöke végéig érő haja van szeme zöld, de így is pasik ezrei ugornának érte kútba. Ezért hívom őt már csak "méhkirálynő-nek''. Szememmel Alexandert kerestem. Tisztázni akartam vele a kézfogást. Amikor megláttam (nagy nehezen) hatalmas csalódás volt. Natasha mellett lebzselt akin látszott, hogy meg akarja szerezni. Nem láttam Alexander arc kifejezését, de tudtam, hogy nézz rá. Sejtettem, hogy túl késő. Egy darabig még néztem őket aztán inkább elfordultam, mert könnyes lett a szemem és az igazgató elkezdte a beszédet.
A duma a szokásos volt, így nem is nagyon figyeltem. Inkább azon járt az eszem, hogy vajon tényleg szerettem-e Alexandert vagy csak a külseje miatt. Ekkor egy kezet éreztem a kezemen. Hátra néztem. Alexander állt mögöttem és az én (!!!) kezemet fogta. Nem értem. Mi lehet Natashaval? Körbe néztem. Ekkor megláttam Natashat ahogy a barátnői vigasztalják. Összetörte volna Natasha szívét? Egy sokkal menőbb lánynak és szebbnek? Mit akar tőlem. Ezeken gondolkodtam míg végül az igazgató be nem fejezte a mondanivalóját. Alexander továbbra sem engedte el a kezem. Amikor elindultak az osztályok és mi is akkor már elengedte. Biztos nem akar olyannal mutatkozni mint én. Mit akarhat egy ilyen srác egy ilyen lánytól? Még soha nem beszéltem vele. Szerintem meg se jegyezte a nevem. Az osztályban a szokásos hangulat volt. Vártuk Kati nénit ( az osztályfőnökünk neve) Leültem a helyemre és mangát olvastam. A manga rengetegszer megnyugtat. Ilyenkor teljesen kizárom a külvilágot. Ezért nem tűnt fel, hogy Alexander engem szólítgat. Csak akkor amikor picit megbökte a mangám.
- Hm? - láttam rajta múlatja a helyzet.
- Látom nagy manga rajongó vagy. Én is szerettem a mangákat amikor Amerikában voltam gyűjtöttem őket. Animét is szoktam nézni néha. Látom te egy vérbeli otaku vagy. - vigyorgott nekem meg leállt a szívverésem. Mangát gyűjtött..? Nézz animéket..? Tudja, hogy kell kimondani azt, hogy otaku...?
- Öm.. örülök neki. Igen nagyon szerettem a mangákat általában shoujo-t olvassok. Néha shounen ai-t. Jaj bocsáss meg. Nem tudod mit a jelent. A shoujo az a fiú lány a shounen ai pedig a fiú-
- De tudom mit jelent kisebb koromban utána néztem mi mit jelent. Én inkább az akciókat kedvelem. Van kedvenc animéd?
És így beszélgetünk míg Kati néni félbe nem szakított minket.
Osztályfőnöki is a szokásos volt. Kati néni ledarálta az órarendet meg milyen szakkörök vannak (személyes kedvenc szakköröm a manga/anime.. amiben egyedül vagyok mert én alapítottam) és elmondta a tanárokat akik szintén nem változtattak, meg jobban kellene tejesítenünk blablalbala. A végére elfáradt a kezem. A csöngetés mentett meg minket. Általában első nap mindig rövidebb így korán hazamehetek. Felkeltem közben a csuklómat forgattam. Már majdnem kin voltam amikor Alexander mögém lépett.
- Hé Sasha ne kísérjelek haza? - kérdezte a maga módján lazán.
- Hát nem tudom merre laksz.
- A sulitól nem messze. A sport utcában.
- Jéé én is.
- Akkor hazakísérhetlek? :)
- Öm persze. :D
Már kinn voltunk a suli kapun túl amikor valaki nekem jött én meg elestem. Hasra. Alexander meg ezt mind látta. A szemüvegem elrepült (azt előzőleg nem írtam le, de mint otaku lány természetes, hogy a sok animétől romlott a szemem ezért kell szemüveg). Már nyúltam volna érte amikor rálépett egy magas sarok. A szemüvegem!! Felnéztem. Natasha állt és büszke mosollyal nézett maga elé. Én meg elkezdtem sírni. Általában levegőnek néznek nem pedig megaláznak mindenki előtt.

- Ekkor balféket. És Alexander ez a szerencsétlen tetszik neked? - mire az egész suli felnevetett (már aki ott volt). Félve Alexanderre néztem.
- És ha igen? Jobb mint az olyan baromarcúak mint te. - mondta mire elkezdtek húzni.
- Hah. - és eltipogott. Szipogva néztem Alexanderre.
- A-arigato - remélem érti. Elmosolyodott. A kezét nyújtotta megfogtam és felhúzott. De nem, hogy elengedett volna. Megölelt. Annyira megdöbbentem, hogy a sírást is abbahagytam. Így voltunk egy ideig amikor elengedett.

Folytassam?