- NEM-NEM-NEM HOL A FÉSŰŰŰ? - a szüleim szerencsére nem voltak otthon így inkább magamnak (meg a szomszédoknak) ordibáltam. Elkezdtem a fürdőben keresni. Semmi. Nappali. Semmi. Végül (nagy nehezen) legnagyobb idegességemben megleltem a fésűt. Felkaptam és elkezdtem fésülködni. Igen ám, de a hajam sehogy se akart úgy állni ahogy akartam volna. Nem baj. Nem érdekelt, hogy fáj addig cibáltam míg végül valamit sikerült ki hoznom belőle. Alexander elvileg ki jön értem. Nem állhat így a hajam.
Izgatottan öltöztem fel. Igaz, hogy ősz van, de még meleg, ezéért: kopott farmer, hosszú ujjú szürke póló éés szürke cipő. Én meg a divat nem nagyon jövünk ki egymással. Már indultam volna el amikor megtorpantam. Mi van ha el sem jön? És ha ez olyan lesz mint a "szomorúbb" animékba? Hogy a lányt a sarkon kinevetik miközben ő ott várja élete szerelmét. Én nem így járni. Elkezdtem fel alá járkálni. Már lassan elfáradtam a sok jövés menéstől amikor csengetésre leszek figyelmes. A szívem hangosan dobog, ahogy lassan elindulok a kapu felé. És meglátom Őt. Csupa nagy betűvel. Alexandernak megint fel volt zselézve a haja. Fekete kapucnis pólóban volt a gatyája, kékes farmeres. De ahogy rásütött a nap. Awww. Lazán ácsorgott kapuknál. A telefonját nyomogatta. Annyiiira jó lenne ha ő is animézni csak sajna ő kis korában nézett animéket. Tényleg.. Milyen lehetett a kis Alexander? *-*
- Szia. - köszönik neki. Próbálom én is lazára venni a figurát.
- Á szia Sasha. Örülök a találkozásnak. - odahajol hozzám gondolom azért, hogy megpusziljon, de elhajolok. Csodálkozva, de mosolyogva fogja meg a kezem így elindulunk. Lassan rosszabb mint egy shoujo manga. Egészen a suliig csendben volt. Legalább is én nem mertem szólni. Ennyire zavarta volna, hogy elhajoltam? Ezen rágottam a suliig. Ott elengedte a kezem és se-szó se beszéd elment. Tudtam, hogy nem gondol semmit komolyan. Még mindig nevetség tárgya vagyok, persze, hogy nem mutakozhat velem... Lehajtott fejjel indultam el én is a suli felé. Annyira elvoltam foglalva a saját problémámmal, hogy nem vettem észre az előttem lévő emberkét így neki mentem. Felnéztem. Idősebb srác.
- Öm bocsánat - fordultam volna el amikor a vállamon éreztem a kezét.
- Valami baj van? - kérdezte őszintén rám nézve. Valaki engem kérdezett?
- Nem tényleg semmi bocsi hogy neked men-
- A nevem Dorian - és szó nélkül elkezdett húzni nem tudom hova. Próbáltam ellenkezni, de erősen fogott szóval hagytam.
A suli egyik nyugis részén voltunk és elmondtam neki mindent. Rendes srácnak tűnt nem úgy, mint a többiek.
- Szóval most teljes zűrzavar van a fejemben. - fejeztem be. Dorian elmélázva rám néz és.. elneveti magát? Hééé. Én kiöntöm szívem lelkem ő meg kinevet!
- Bocsi, de ez azért elég vicces. Jó az összetört szemüveg nem, de attól függetlenül... Értem, hogy miért nem mutatkozik veled. Ennyi jel után rájönni.. - az utolsó mondatot már inkább motyogta. Értetlenül néztem rá.
- Milyen jelekre gon- - a hangomat a csengő szakította félbe. Dorian feltápászkodott hirtelen megfordult és ennyit mondott, de nekem ettől is megállt a szívverésem:
- Szeret téged - és elment. Automatikusan felkeltem én is. Az agyam viszont folyamatosan kattogott. Szeret engem..?
A folyosón már senki nem volt így kénytelen voltam begyorsítani. A terembe benyitva már a tanár is benn volt. Alexander pedig már nem mellettem ült.
- Sasha legközelebb ne késs ennyit - szólt rám a történelem tanár.
- Bocsánat - motyogom és értetlenül ülök le. Körbe nézzek, hogy hol ülhet Alexander. És ekkor meglátom.. Natasha mellett. De nem is az a legrosszabb. Hanem, hogy egymás kezét fogták.. A könnyeimmel küszködve figyeltem a tanárra.
Ezek szerint Dorian tévedt. Nem engem szeret. Soha nem szeretett. Csak kihasznált. Ő Natashá-t szereti..
Igen bele kell törődnöm, hogy nálam is vannak szebb lányok és érdekesebb lányok. Így csak elmosolyodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése