Otaku lány.

- Figyel. Ne foglalkozz ilyenekkel. Szólj a szüleidnek, hogy minél hamarabb megjavítjátok oké? Meghívlak egy ebédre.
- De nincs nálam pénz-
- Mondom meghívlak. Ne hogy vissza fizesd. Van egy új étterem a környéken. Gyere megmutatom - megfogta a kezem és elindultunk. Most már tisztára shoujo mangában éreztem magam. A főszereplő lány bele szeret az újonnan ismert fiúba aki az osztály legmenőbb sráca. A lány reménytelenül szereti. Hmmm. És ha ő is szeret? Bár ennek annyi az esélye mint, hogy a kutyák elkezdjenek beszélgetni. Az az ölelés meg a vigasztalás az csak baráti. De amikor Natasha megkérdezte, hogy tetszek-e neki akkor azt mondta..

Nem. Biztos csak azért mondta, hogy végre leszálljon róla. Ránéztem Alexanderre. Néha úgy szeretném tudni mi van fiúk fejében.
Kész káosz ez a mai nap. Ahelyett, hogy otthon ülnék és a szokásos időtöltésemet csinálnám itt vagyok az osztály leghelyesebb srácával kéz a kézben. Nem normális nap.

Odaértünk az étteremhez. Nem valami puccos.

Normális ha 2 adag rántott húst ettem? Éhes voltam. Utána még desszertet is tudtam enni. A shoujo mangákban meg animékben teljesen normális, de a való életben...

Hazafelé menet is kéz a kézben voltunk. Az emberek azt hinnék egy pár vagyunk. 

- Á szóval itt laksz - mire teljesen elvörösödtem. Alexander észre vehette, mert gyorsan közbe szólt.

- Úgy értem szép házban laksz - megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ekkor valami okból odahajolt hozzám és megpuszilta a fejemet..

- Holnap érted jövök.

Aztán elment. Én meg ott álltam életem legzavarosabb napján és Alexandert néztem ahogy lassan eltűnik. Egy ideig még néztem aztán bementem. Szerencsére anyuék nem voltak otthon így egyedül voltam a gondolataimmal. Most akkor szeret? Vagy még mindig vigasztalni próbál? Elővettem a szemüvegem (már ami maradt belőle). Hát ebből egy új szemüveg lesz. A szemüvegemet zsebre vágtam és felmentem a szobámba animét nézni. 

Kivételesen nem kötött le. Engem!

Egy vérbeli otakut!

Nem csak az volt a gond, hogy akár hova néztem csak őt láttam. Ezért elkezdtem őt rajzolni anime karakterként, de a többi homályos.

Arra ébredtem, hogy anya szólogat.

- Sasha! Sasha! Hahó! - felnéztem. A rajz lapon feküdtem.

- Na végre, hogy felkeltél. Szokatlan tőled, hogy délután elalszol. Ilyenkor szoktad azokat az animéket vagy miket nézni. Mit rajzoltál? - kíváncsiskodott anya. Gyorsan eltakartam.

- Ööö semmit még nincs kész.. - erre felvonta a szemöldökét. 

- Sasha..nincs lázad? Délután alszol és nem fejezzed be a rajzod. Csak nem..? - értetlenül néztem rá. Közelebb hajolt.

- Csak nem fiú van a dologban..? - suttogta anya. Szerintem elpirulhattam, mert anya elégetett arcot vágott.

- Tudtam! Mesélj, hogy nézz ki?

- A neve Alexander és - mindent elmondtam neki. A megérkezéstől a szemüvegemet (kapok majd újat) és, hogy nem tudom, hogy szerettem-e. 

- Sasha. Ha így beszélsz róla..jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam tetszik neked.

- De neki én nem. 10000% - erre csak egy pillantást kaptam.

- Na, de megyek is apa mindjárt hazaér. Meglepem sütivel. Vacsorára gyere le. - már majdnem kin volt amikor megkérdezte.

- Elmondhatom neki? 

- Persze - mosolyodtam el.

- Juppii - ugrándozott mint egy kisgyerek. Becsukta az ajtót. Aki nem ismerné anyát nem tudja, hogy milyen szokott lenni. Hátra dőltem az ágyon és elképzeltem magam és Alexandert egy shoujo mangába.