- Figyel. Ne foglalkozz ilyenekkel. Szólj a szüleidnek, hogy minél hamarabb megjavítjátok oké? Meghívlak egy ebédre.
- De nincs nálam pénz-
- Mondom meghívlak. Ne hogy vissza fizesd. Van egy új étterem a környéken. Gyere megmutatom - megfogta a kezem és elindultunk. Most már tisztára shoujo mangában éreztem magam. A főszereplő lány bele szeret az újonnan ismert fiúba aki az osztály legmenőbb sráca. A lány reménytelenül szereti. Hmmm. És ha ő is szeret? Bár ennek annyi az esélye mint, hogy a kutyák elkezdjenek beszélgetni. Az az ölelés meg a vigasztalás az csak baráti. De amikor Natasha megkérdezte, hogy tetszek-e neki akkor azt mondta..

Nem. Biztos csak azért mondta, hogy végre leszálljon róla. Ránéztem Alexanderre. Néha úgy szeretném tudni mi van fiúk fejében.
Kész káosz ez a mai nap. Ahelyett, hogy otthon ülnék és a szokásos időtöltésemet csinálnám itt vagyok az osztály leghelyesebb srácával kéz a kézben. Nem normális nap.

Odaértünk az étteremhez. Nem valami puccos.

Normális ha 2 adag rántott húst ettem? Éhes voltam. Utána még desszertet is tudtam enni. A shoujo mangákban meg animékben teljesen normális, de a való életben...

Hazafelé menet is kéz a kézben voltunk. Az emberek azt hinnék egy pár vagyunk. 

- Á szóval itt laksz - mire teljesen elvörösödtem. Alexander észre vehette, mert gyorsan közbe szólt.

- Úgy értem szép házban laksz - megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ekkor valami okból odahajolt hozzám és megpuszilta a fejemet..

- Holnap érted jövök.

Aztán elment. Én meg ott álltam életem legzavarosabb napján és Alexandert néztem ahogy lassan eltűnik. Egy ideig még néztem aztán bementem. Szerencsére anyuék nem voltak otthon így egyedül voltam a gondolataimmal. Most akkor szeret? Vagy még mindig vigasztalni próbál? Elővettem a szemüvegem (már ami maradt belőle). Hát ebből egy új szemüveg lesz. A szemüvegemet zsebre vágtam és felmentem a szobámba animét nézni. 

Kivételesen nem kötött le. Engem!

Egy vérbeli otakut!

Nem csak az volt a gond, hogy akár hova néztem csak őt láttam. Ezért elkezdtem őt rajzolni anime karakterként, de a többi homályos.

Arra ébredtem, hogy anya szólogat.

- Sasha! Sasha! Hahó! - felnéztem. A rajz lapon feküdtem.

- Na végre, hogy felkeltél. Szokatlan tőled, hogy délután elalszol. Ilyenkor szoktad azokat az animéket vagy miket nézni. Mit rajzoltál? - kíváncsiskodott anya. Gyorsan eltakartam.

- Ööö semmit még nincs kész.. - erre felvonta a szemöldökét. 

- Sasha..nincs lázad? Délután alszol és nem fejezzed be a rajzod. Csak nem..? - értetlenül néztem rá. Közelebb hajolt.

- Csak nem fiú van a dologban..? - suttogta anya. Szerintem elpirulhattam, mert anya elégetett arcot vágott.

- Tudtam! Mesélj, hogy nézz ki?

- A neve Alexander és - mindent elmondtam neki. A megérkezéstől a szemüvegemet (kapok majd újat) és, hogy nem tudom, hogy szerettem-e. 

- Sasha. Ha így beszélsz róla..jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam tetszik neked.

- De neki én nem. 10000% - erre csak egy pillantást kaptam.

- Na, de megyek is apa mindjárt hazaér. Meglepem sütivel. Vacsorára gyere le. - már majdnem kin volt amikor megkérdezte.

- Elmondhatom neki? 

- Persze - mosolyodtam el.

- Juppii - ugrándozott mint egy kisgyerek. Becsukta az ajtót. Aki nem ismerné anyát nem tudja, hogy milyen szokott lenni. Hátra dőltem az ágyon és elképzeltem magam és Alexandert egy shoujo mangába.

Az évnyitón nem voltam semmi érdekes. Leszámítva Alexandert aki a napsütésben eszméletlen jól nézett ki. Minden lány álma ilyen pasi és mellettem ül. Hihi. Tisztára mint egy shoujo manga. Ebben annyi a különbség, hogy én nem fogok vele összejönni, mert Natashaék biztos mesélni fognak neki, hogy kerüljön engem messziről. Vagy inkább elcsábítja előlem. Natasharól annyit kell tudni, hogy első nap megjelent magabiztosan és egyből minden lány az ő barátja akart lenni. Hmmm.. Vajon hol olvastam ezt? Natashának könyöke végéig érő haja van szeme zöld, de így is pasik ezrei ugornának érte kútba. Ezért hívom őt már csak "méhkirálynő-nek''. Szememmel Alexandert kerestem. Tisztázni akartam vele a kézfogást. Amikor megláttam (nagy nehezen) hatalmas csalódás volt. Natasha mellett lebzselt akin látszott, hogy meg akarja szerezni. Nem láttam Alexander arc kifejezését, de tudtam, hogy nézz rá. Sejtettem, hogy túl késő. Egy darabig még néztem őket aztán inkább elfordultam, mert könnyes lett a szemem és az igazgató elkezdte a beszédet.
A duma a szokásos volt, így nem is nagyon figyeltem. Inkább azon járt az eszem, hogy vajon tényleg szerettem-e Alexandert vagy csak a külseje miatt. Ekkor egy kezet éreztem a kezemen. Hátra néztem. Alexander állt mögöttem és az én (!!!) kezemet fogta. Nem értem. Mi lehet Natashaval? Körbe néztem. Ekkor megláttam Natashat ahogy a barátnői vigasztalják. Összetörte volna Natasha szívét? Egy sokkal menőbb lánynak és szebbnek? Mit akar tőlem. Ezeken gondolkodtam míg végül az igazgató be nem fejezte a mondanivalóját. Alexander továbbra sem engedte el a kezem. Amikor elindultak az osztályok és mi is akkor már elengedte. Biztos nem akar olyannal mutatkozni mint én. Mit akarhat egy ilyen srác egy ilyen lánytól? Még soha nem beszéltem vele. Szerintem meg se jegyezte a nevem. Az osztályban a szokásos hangulat volt. Vártuk Kati nénit ( az osztályfőnökünk neve) Leültem a helyemre és mangát olvastam. A manga rengetegszer megnyugtat. Ilyenkor teljesen kizárom a külvilágot. Ezért nem tűnt fel, hogy Alexander engem szólítgat. Csak akkor amikor picit megbökte a mangám.
- Hm? - láttam rajta múlatja a helyzet.
- Látom nagy manga rajongó vagy. Én is szerettem a mangákat amikor Amerikában voltam gyűjtöttem őket. Animét is szoktam nézni néha. Látom te egy vérbeli otaku vagy. - vigyorgott nekem meg leállt a szívverésem. Mangát gyűjtött..? Nézz animéket..? Tudja, hogy kell kimondani azt, hogy otaku...?
- Öm.. örülök neki. Igen nagyon szerettem a mangákat általában shoujo-t olvassok. Néha shounen ai-t. Jaj bocsáss meg. Nem tudod mit a jelent. A shoujo az a fiú lány a shounen ai pedig a fiú-
- De tudom mit jelent kisebb koromban utána néztem mi mit jelent. Én inkább az akciókat kedvelem. Van kedvenc animéd?
És így beszélgetünk míg Kati néni félbe nem szakított minket.
Osztályfőnöki is a szokásos volt. Kati néni ledarálta az órarendet meg milyen szakkörök vannak (személyes kedvenc szakköröm a manga/anime.. amiben egyedül vagyok mert én alapítottam) és elmondta a tanárokat akik szintén nem változtattak, meg jobban kellene tejesítenünk blablalbala. A végére elfáradt a kezem. A csöngetés mentett meg minket. Általában első nap mindig rövidebb így korán hazamehetek. Felkeltem közben a csuklómat forgattam. Már majdnem kin voltam amikor Alexander mögém lépett.
- Hé Sasha ne kísérjelek haza? - kérdezte a maga módján lazán.
- Hát nem tudom merre laksz.
- A sulitól nem messze. A sport utcában.
- Jéé én is.
- Akkor hazakísérhetlek? :)
- Öm persze. :D
Már kinn voltunk a suli kapun túl amikor valaki nekem jött én meg elestem. Hasra. Alexander meg ezt mind látta. A szemüvegem elrepült (azt előzőleg nem írtam le, de mint otaku lány természetes, hogy a sok animétől romlott a szemem ezért kell szemüveg). Már nyúltam volna érte amikor rálépett egy magas sarok. A szemüvegem!! Felnéztem. Natasha állt és büszke mosollyal nézett maga elé. Én meg elkezdtem sírni. Általában levegőnek néznek nem pedig megaláznak mindenki előtt.

- Ekkor balféket. És Alexander ez a szerencsétlen tetszik neked? - mire az egész suli felnevetett (már aki ott volt). Félve Alexanderre néztem.
- És ha igen? Jobb mint az olyan baromarcúak mint te. - mondta mire elkezdtek húzni.
- Hah. - és eltipogott. Szipogva néztem Alexanderre.
- A-arigato - remélem érti. Elmosolyodott. A kezét nyújtotta megfogtam és felhúzott. De nem, hogy elengedett volna. Megölelt. Annyira megdöbbentem, hogy a sírást is abbahagytam. Így voltunk egy ideig amikor elengedett.

Folytassam? 

1. fejezet

- Hmmmm.. - gondolkodtam hangosan. Éppen animét néztem a kedvencemnek megjelent az új része. Éppen ott tartottam, hogy a főszereplő azt mondja a lánynak, hogy szeretlek. Tipikus. Aztán megcsókolják egymást és itt vége lett az animének. Pff.. Mennyire könnyű lehet a lánynak. Nekem mint otaku girl nincs valami könnyű életem. Az osztálytársaim szekálnak csak, mert a szobám tele van animés poszterekkel, magazinok helyett mangákat böngészek. Nehéz az élet. 15 évesen főleg amikor az ember lánya 10.-be megy és még mindig nincs barátja. A legtöbb lány már csókolózott is, de én csak animékből sejtem milyen. Meg onnan szerzem az ideálom. Szóval nem vagyok szerelmes. A szüleim folyton nyaggatnak, hogy ne csak az animékhez beszéljek, hanem éljek normális életet, de nem érdekel. A nyári szünet utolsó napját is a gép előtt gubbasztva töltöm. Már minden össze van pakolva holnapi napra kész. Rápillantok az órámra. 

2:00.
Ideje lefeküdni. Kinyomom a gépem és bedőlök az ágyba. Ágyam olyan mint egy otakus lányé. Holnap megint kezdődnek a szekálások. Pár perc után már aludtam is.

Jó reggelt Sasha ideje felkelni! - szólt az órám mellettem anime hangon. Na igen erre is elég sok pénzt spóroltam, mert a szüleim nem akarnak venni nekem ilyen "vackokat". Ők nem értik. Hulla fáradtan feltápászkodtam. Lementem reggelizni. Senki nem volt már otthon. Biztos, már elmentek. Anyáék azt szeretnék, hogy valami normális melóm legyen ne pedig mangaka legyek, pedig nem rajzolok rosszul. Ezt a szüleim is beismerik. Na mindegy. Leveszem a gabonapelyhet és gyorsan befalom a reggelit. Nem mintha nem lenne időm, de szeretnék készülődni. Megkerestem az évnyitós ruhám (fekete gatya, fehér póló, fekete cipő) beállítottam a hajam (a hajam a vállamig ér tehát nem olyan hosszú). És készen voltam. Felkaptam a táskám (ami szintén tele van anime karakteres matricával) és elindultam. Szép nap volt. A madarak csicseregtek a szél is fújt. Szép komótosan mentem, de mindig most is hamar odaértem. Soha nem volt egy barátom se, de én mindig meg voltam a saját kis világomba. Mint ahogy sejtettem megint mindenki engem nézett. Gyorsan beslisszoltam. A suli semmit nem változott. Ugyan olyan ütött-kopott. Ja és rajzszakos suliba járok. Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem a bámuló elsősöket. Már megszoktam. Mindig mindenki megbámul a táskám miatt. Nagyot sóhajtottam és elindultam a szekrényemhez. Ott beraktam minden feleslegest kivettem néhány mangát és irány az osztály.
10 a. Az ajtó előtt vagyok és latolgatom, hogy bemenjek-e, de mivel muszáj ezért benyitok. Az osztály se változott sokat. Mivel miénk a rajz terem ezért mindig mi nyerünk osztály díszítéseken. Nekem bezzeg egy rajzom se kerül fel soha csak, mert animések, de a menőbb lányoknak már igen. Rám néztek aztán leesett nekik, hogy ki vagyok szóval még köszöni se köszöntek így én se köszönök. Leültem az első padra és kivettem az egyik mangámat és azt olvastam szünetben.
7:55.
Már mindenki bent van. Nem nagyon törődök velük. Ekkor a fülemet megüti a lányok visító hangja. Általában nem figyelek rájuk, mert Twillight-ról szoktak csevegni meg az új fiú badákról, de most másról volt szó.
- Hé tudtátok, hogy egy új srác jön az osztályba? - suttogta Natasha a lányoknál a ''méhkirálynő"
- Igen szerintetek helyes? - kérdezte Lara. 

- Persze, hogy helyes Lara ne beszélj butaságokat. - ekkor rám nézett. Ajajj. Túl sokáig bámultam rájuk.
- Mi van okatu vagy mi lány? Talán nem köt le a buta képregényed? - oltott le. Mindenki felnevetett. Szó nélkül inkább visszafordultam a mangámhoz. Még egy ideig olvastam amikor csöngettek .Csalódottan tettem el a mangámat. Az ofő vidáman nyitott be az osztályba.
- Sziasztok! Képzeljétek lesz egy új osztálytársatok a neve Alexander. Viselkedjetek vele rendesen. Mindenki susogni kezdett a padtársával kivéve én, mert engem nem nagyon érdekelt és nem tudtam kivel.
- Gyere beljebb - szólt az ofő és a srác bejött. Elakadt a lélegzetem a szívem hevesen vert a torkom kiszáradt. Alexander kb egy magas velem haja fel van zselézve és izmos teste van. A szeme türkizkék és most az osztályt fürkészte.
- Ülj le Sasha mellé. - szólt az osztályfőnök. Jaj ne. Mindenki rám nézett majd rá. Irigykedő pillantásokat kaptam. Nyeltem egyet. Alexander szépen komótosan leült mellém és elő vette a füzetét. Én meg lányos zavaromban a kezemet tördeltem. Ilyen lenne az első látásra szerelem? A mangákba más volt. Alexander látta, hogy zavarban vagyok és elmosolyodott. De még, hogy wow.
- Mesélj picit magadról. - szólt neki az ofő. Lazán felállt és kiment a táblához.

- Sziasztok a nevem Alexander Amerikából jöttem. Remélem betudok illeszkedni - a hangja mély bársonyos. A végén kacsintott amire a legtöbb lány elkezdte magát legyezni. Csak én nem. Én továbbra is a kezemet tördeltem.
- Köszönjük. Gyerekek menjünk le az udvarra lassan kezdődik az évnyitó. - feltápászkodtam és hirtelen egy kezet éreztem a kezemen. Lassan oda fordultam és láttam, hogy Alexander keze van ott. Vigyorgott. El akartam rántani a kezemet mint ahogy szoktam, de nem tudtam. A szívem hevesen vert. Végül elengedte a kezem. Én meg majdnem összerogytam. Inkább elslisszoltam.